Mi lesz velünk, ha robotautóban karambolozunk?

Az autonóm mobilitás nem csak arról szól, hogy magukat vezetik a járművek: az utasbiztonság kérdését is újra kell gondolni. 2020-ban élesben debütálnak a Toyota önvezető autói, ennek kapcsán egy merőben új területen kezdett kutatásokba az autógyártó. Az ugyanis az általános nézet, hogy az önmagukat irányító gépkocsik fedélzetén az utasok mindenféle nem hagyományos dolgokat fognak csinálni – olvasnak, beszélgetnek, alszanak. Felmerült a kérdés tehát: mi történik akkor, ha alvás, olvasás, beszélgetés közben hirtelen elkerülő manőverre, vészfékezésre kényszerül az autó? Megfelelnek a jelenlegi rendszerek a védelemre? Vagy újra kell tervezni az öveket, a légzsákokat és minden egyéb rendszert?
A Toyota csalafinta kísérletbe fogott: önként jelentkezőknek azt füllentették, hogy luxusautók kényelmi funkcióit fogják tesztelni. Helyezkedjenek el kényelmesen, és nincs is más dolguk, amíg a sofőr körbeviszi őket a tesztpályán – azért sofőr, mert egy autonóm autóban ma még nem igazán tudna ellazulni az ember. Vagy rettegne, vagy érdeklődne, de semmiképpen nem viselkedne ellazultan, márpedig a kísérlet eredményéhez fontos volt, hogy ne foglalkozzanak az autóval, a közlekedéssel. A sofőr ugyanis bizonyos meghatározott pontokon „váratlan” vészhelyzeti manővereket hajtott végre, az autóban elhelyezett kamerák és érzékelők pedig megmérték, hogy hogyan viselkedik az utasok teste.
A kísérlet eredménye kijózanító volt: ugyanabban a helyzetben mindenki máshogyan reagált. Volt, aki összehúzta magát, mások kifeszítették a testüket. Egyesek balra dőltek, mások jobbra hajoltak.

Kapcsolat

Elérhetőségeink


Tel: +36-1-348-4070
E-mail: info@toyotadelpest.hu

Cím: 1097 Budapest, Gyáli út 42.

 

* A honlapon történő esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk. Az oldalon szereplő adatok informálisak, azok ajánlatadásnak nem minősülnek, kizárólag tájékoztatási céllal szerepelnek.

 

Nyitva tartás

Szalon:

hétfő-péntek: 08:00-18:00,
szombat: 09:00-13:00,
vasárnap: zárva

Szerviz:

hétfő-péntek: 07:30-17:00,
szombat-vasárnap: zárva

Instagram

Facebook