Fernando Alonso és a Dakar győztes Toyota Hilux

Miután korábban már hivatalosan is bejelentette, hogy megkezdi a felkészülést a lehetséges indulásra a 2020-as Dakar Rallyn, Fernando Alonso néhány hete háromnapos, intenzív tereprally képzésen esett át a TOYOTA GAZOO Racing munkatársaival a Namíbiai sivatagban.

A FIA Hosszútávú Világbajnoki címvédő közel 1000 kilométert vezetett a 2019-es Dakar-győztes Toyota Hilux kormánya mögött. Fernando már tesztelt a TOYOTA GAZOO Racing csapattal Dél-Afrikában, és ezután – tovább gazdagítva így is impozáns versenyzői pályafutását – szembenéz a tereprally kihívásaival is. Mivel eddig aszfalton versenyzett, komoly próbatételt jelent számára a murvás utakra és homokdűnékre történő átállás, de Fernando gyorsan alkalmazkodott.

Namíbiában a Dakar Rally korábbi győztese, Giniel de Villiers volt a mentora, aki vele egyidőben tesztelt. Míg Fernando arra koncentrált, hogy a lehető legtöbb időt töltse a Hilux kormánya mögött, Giniel dolga az autó 2020-as változatába kerülő különböző alkatrészek tesztelése volt. A csapat összesen közel 2500 kilométert tett meg a háromnapos program során, de idén további teszteket is terveznek.
“Fernando hihetetlen fejlődést produkált ezen a héten. Egyértelmű, hogy nagyon tehetséges, remekül váltott aszfaltról murvára, illetve homokra. Fontos, hogy ráérezzen, hogyan viselkedik az autó a homokdűnéken, és persze hogy megtanulja használni és leküzdeni a különféle tereptípusokat. A Hiluxot már céltudatosan vezeti, és arra számítunk, hogy tovább fejlődik majd a Dél-Afrikai Cross Country versenysorozat következő fordulójában, amit szeptemberben tartanak.” – avat be Glyn Hall csapatfőnök.

“Nagyon elégedett vagyok a fejlődéssel, amit az mostani tesztelés során elértem; egyre jobban átlátom, hogyan kell vezetni a dűnék között. Glyn és Giniel útmutatásának köszönhetően szépen haladtunk. Jelenleg úgy tekintek a felkészülésre, mint egy kalandra, igyekszem lépésről lépésre fejlődni minden alkalommal, amikor beülök az autóba. Autóversenyzőként mindig ott bujkál bennünk a versenyszellem, és ez a megfelelő időben elő is jön. Rengeteget kell még tanulnom, de hatalmas segítséget jelent az, hogy egy olyan tapasztalt csapattal dolgozhatok együtt, mint a TOYOTA GAZOO Racing. Ők már bizonyítottak, hiszen évek óta kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak, így zavartalanul koncentrálhatok az előttem álló tanulási folyamatra.” – fogalmaz lelkesen Alonso.

“Fernando kivételesen gyorsan tanul, egyértelműen rendkívül tehetséges pilóta. Gyorsan megszokta a Hiluxot, és ha ugyanilyen tempóban fejlődik tovább, biztos vagyok benne, hogy képes lesz megbirkózni a Dakar Rally megpróbáltatásaival. Az a profi hozzáállás, amivel ezt a projektet kezeli, jól mutatja, milyen fegyelmezett autóversenyző. Örömmel várom, hogy továbbhaladjunk vele ezen az úton.” – teszi hozzá Giniel de Villiers.

Kapcsolat

Elérhetőségeink


Tel: +36-1-348-4070
E-mail: info@toyotadelpest.hu

Cím: 1097 Budapest, Gyáli út 42.

 

* A honlapon történő esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk. Az oldalon szereplő adatok informálisak, azok ajánlatadásnak nem minősülnek, kizárólag tájékoztatási céllal szerepelnek.

 

Nyitva tartás

Szalon:

hétfő-péntek: 08:00-18:00,
szombat: 09:00-13:00,
vasárnap: zárva

Szerviz:

hétfő-péntek: 07:30-17:00,
szombat-vasárnap: zárva

Instagram

Facebook